vágyak

"meg kell tanulnunk azután vágyakozni, ami a miénk" írja Simone Weil. Megint beleszaladtam ebbe az idézetbe, hiszen végre kezembe akadt a pár hónapja vásárolt Schäffer Erzsébet könyv.. az írás, amit olvastam, könnyed és mégis: súlya van... Pókfonál a kötet címe.
Újra elmerengek ezen a gondolaton.. mi a miénk? Mi is az igazán, amire meg kell tudnunk tanulni vágyni? Tévedés és csapda azt hinni, úgy érzem most, hogy ez a valami egy másik ember.
Hiszen sosem lehet maradéktalanul enyém valaki (és én sem lehetek így senkié, kivéve Istent, de hát ő nem ember).

De hát akkor mire vonatkozik? Önmagamra, önmagunkra vonatkozik.
Tehetségeinkre, vágyainkra, bennünk szunnyadó, be nem töltött lehetőségekre: igen, ezek igazán az enyémek. Vágyom az életemre. Vágyom azt az életet élni, amelyet élek. Vágyakozok azután, hogy megélhessem magam. Vágyakozom, hogy beteljesedhessek. Hogy ez a beteljesedés lehessek. (Hullámzás. Folyton hullámzom. Hol így, hol úgy... most süllyedek, vagy épp felfelé jövök egy mélységből, még nem tudom).

Messzire visz az este, messziről jöttem hozzád. A szavak zenéje hihetetlen mélységeket mozgat. Vannak olyan szókapcsolatok, amelyek megállnak a levegőben, hogy ott kibontsák magukat egy még teljesebb jelentésben. Fantasztikus szépség, zene, szférák zenéje. Apróságokban.. a legapróbb dolgokban olyan színkavalkád és teremtőerő rejlik, hihetetlen! Vagy inkább ihlető-erő.. (nem csak Schäffer Erzsébet aki így megihlet, de most kimelekedően ő).

A "Még eshet a hó.." című írását olvastam most... szívbemarkoló, nekem. Annyira igaz. Annyira oda van téve, de úgy, mint egy hópihe. Mint egy madártoll, ami lesiklik az ember karján a földre. Lábad mellett felvillanó és pikkelyeivel aprócskán hozzádérő csillogó hal a vízben. Az érintés megtörtént, bármilyen könnyeden is.
És ez a kulcs: az érintés megtörtént, bármilyen könnyeden is. Visszavonhatatlanul, megváltoztathatatlanul: megérintetett. Ez olyan eszkatologikus nézőpont. Olyan Hamvas Bélai. Soha többet, de akkor, egyszer, ott. És talán újra, de akkor már másfelől, és...
Legyen merszem vágyni a sajátomra, arra, ami én vagyok, amivé lettem, amivé nőttem, amivél lenni szeretnék, amivé karcolt az élet..
Vágyom arra, ami az enyém, van merszem vágyni arra, ami az enyém, és ez előre visz. Csak tudnám, megtalálom-e egyszer igazán!!!

hétköznapok

Furcsa itthon újra, hiába jó, mégis furcsa, egyedüllét-szerű, hogy a pörgés és aggodalmak elmúltak, hogy nem lehet átkopogni egy sörrel a szomszédhoz...

Május 3án irány London, aztán picurkát Inverness (ez pihenés Katinál), addig itthon ténfergek, kint süt a nap, ki kell vernem magam itthonról, elég már a takarításból. Legszívesebben már ma elmennék Bonn-ba, de nincs mivel, és nem tudok, talán még május végéig. Hihetetlenül tehetetlennek érzem magam és sodródónak.. hát itt az ideje elfogadni.

Nézzük a dolgok jó oldalát: még két és fél hónapig biztos, hogy a magam ura vagyok :) - legalábbis úgy tűnik.
Jó lenne foglalkozni a doktorival, de egyáltalán nem fűlik hozzá a fogam. Versek hiányoznak, költészet, romantika, tavaszi andalgás.

Volcanic ash

No hát ez a helyzet ma.. és még mindig Bakuban :) azért annyira nem is rossz a Hyatt Bakuban, őszintén szólva - bár csak a ruháim tisztítása lesz kb. 100 EUR...Durva.. De jó itt.. minden nap hálát adok azért, hogy itt vagyunk, hogy itt ragadtunk, nem pedig egy reptéren. Itt tényleg mindenünk megvan és tényleg nagyon kedvesek a vendéglátók, tálcán hordoznak. Elvileg holnap délután indulunk, Bécsbe van jegyünk, de onnan Kisinyovba kéne eljutni, és még nincs jegy.. nem tudom hogy lesz. Kisionyov kardélen táncol már napok óta, természetesen a szervezők nem szívesen mondanák le.. meglátjuk.

április 11, 2010

Milyen nap van ma?

Kissé hűvös, de egyelőre napsütéses (elgalábbis Budapesten), igazi áprilisi idő...
És ebben az évben, április 11-e háromszorosan is különleges nap.

Nem csak azért, mert mára esik az Irgalmasság Vasárnapja, hanem mert ma van az országgyűlési választások első fordulója is. :):):)
És, nem elhanyagolható módon, ma van a magyar költészet napja.
Háromszorosan is remek izgalmakkal teli nap!! :)

A mai napra tehát Radnóti Miklós: Nem tudhatom... c. versét ajánlom! :)
SZIGORÚAN POLITIKA MENTESEN.
Egyébként nekem azt hiszem ő a kedvencem.. (Ady és József A és Pilinszky és .. jaj megvan, eszembe jutott: SZABÓ LŐRINC igen, nahát nálam ő az abszolút első... hajajjj de jók is a versek.. tegnap is megtaláltam pár szépemlékű PBU-t (Pesti Bölcsész Újság - hát tudom, nem a sztár, de ez volt), amiben itt-ott meg-megjelentem egy-egy versikével. Talán egyszer majd újra...

új szelek

tetemes mennyiségű, tonnányi jegyzettől szabadultam meg ma. Papírkosár. Papírszemét. Kapcsok nélkül. Óriási. Hihetetlen. Tényleg van egy diplomám, (igen, igen, CSAK EGY! tanárszak nélkül!!), elvégeztem, és le a nyelvfilozófia tételsorral meg a filtöri 5-el és satöbbivel. Elég ideig foglalták a helyet a polcon..!

Persze nosztalgikus érzés, meglehetősen az.. hogy elszállt ez a... ez 10 év!!!! Péntek este összefutottam egy általános iskolás osztálytársammal, fantasztikus este volt, tényleg, remek jó. Úgyhogy ma valami nagy dolog változik, úgy érzem. Össze is kell szednem magam, az utóbbi időben mintha kicsit "depressziós" lennék, hülyeség, de pl. konstans nincs kedvem/ihletem főzni (van ilyen?? úgy tűnik van..)

De azért, komolyan, azt az elégtételt, amit az első nagy csomag jegyzet kidobásakor éreztem... :) :) :)))) mmmmm ... (tegyük hozzá, eddig nem mertem megszentségteleníteni ilyen mértékben a gondolsan összerendezett jegyzeteket.. hátha még kell.. hátha meg kell néznem egyszer valamit.. hátha... áááá ugyan!!! VÉGE - V-É-G-E, megvan, diploma, suhéj!
Azt a PhD-t meg csak legyűröm valahogy, nyelvfilozófia-jegyzet nélkül is.. :) :) (Husserl-t azért megtartottam, és persze a könyvek is maradnak, hajajaj, abból bőven van :) külön kis filozófia szekció, csak nekik, csak ott).

Nnnnaaa.. jöhetnek azok az új szelek!!!

az új szabály

tűzre az éretlen avokádóval (hiába zöld, ha még ZÖLD - ez olyan mint a kékszilva, ami azért piros, mert még zöld :D ), mert csak POCAKGÖRCSÖT okoz.. :( :( :(

egyszóval csak óvatosan itt a nagy magyar pusztában az ideérkező avokádókkal... ez az egyik legjobb Dél-Amerikában: tele van avokádóval :) :) bár most azt hiszem egy ideig bojkottálom.

Utazások kilátásban: Azerbaijan - 1 nap (? - még nem biztos, 1 nap oda, 1 nap konf, 1 nap vissza)
Moldova - ülésezés
Londony - angol választások megtekintése, majd egy kis kiruccanás 3 napra Invernessbe nagynénémhez.
.
.
.
.
.
.
aztán egy kisebb szünet, és még az is lehet, hogy július második felében eltölthetek(tünk egy kollégámmal) vagy 1 jó munkás hetet némi szabadidővel Limában!! :) no kérem ez már igazán felvillanyozó... mert ott aztán PALTA is van dögivel!! (vagyis avokádó.. Chilében így híják, és van vagy 10-15 féle fajta ilyen zöld rücskös meg rücsöktelen, meg kicsi, fekete vagy nagyon méregzöld, szóval mindenféle.. az volt a legrosszabb, amelyik édes lett, mire túlérte magát).

szóval: kedves európai barátaim! Mi, avokádó-szerelmesek fogadjuk el, hogy Európa nem hazája, még csak nem is víkendháza az avokádónak. C'est la vie. Bizony. Azért néha lehet finomra bukkanni...

William P. Young and C.S. Lewis

hihetetlen, mire bukkantam!!! It is incredible what I've just found on the net !!!

This is about the writer of the Shack // ez a Viskó írójáról szól:

"Young considers himself a longtime devotee of C.S. Lewis. Young credits C.S. Lewis for his interest in the themes of characters exploring tough questions that often keep them from faith in God.[5]"

Na tessék!!!! So then!!!! They are connected!! Not only within me! What a discovery, now I really cannot deny sincronicity.. and God.. hehehehe.

Szóval Ifjú Pál (merthogy ez a drága író neve, aki a Viskót lejegyezte) nagyonis szerette/szereti C.S.Lewis műveit és az ő érdeklődését azon karakterek felfedezésében, amelyek gyakran távoltartják az Istenben való hitet... Nohát kérem. Ezzel érdemes álomra hajtani a fejem. Szeretnék csatlakozni hozzájuk :) :) :)

The Shack // A Viskó

Csak hogy vizualizáljátok hogyan is fest a kötet :) (puhafedeles, könnyű, még egy női táskában is elfér, de azért én mégis azt ajánlom, hogy nyugodt körlmények között tessék olvasni, hogy bele tudj feledkezni a történetbe).

The Shack

két nap alatt tudtam elolvasni végül, itthon, de közben 3-4 nap szünettel (hétvége). Viskó van. Óriási.
Annyit előljáróban had jegyezzek meg, hogy kifejezetten nem szeretem, ha egy könyv hátsó felén ajánlgatják hogy papírzsebekndővel készüljek az olvasására.. ez már előrevetíti, hogy nekem feltétlen "kellene lennie" valamilyen katarzisomnak, és ha nincs, olyan helyszíneken, ahol érzem, hogy lehetne, kissé furán érzem magam (de ezzel biztos csak én vagyok így, és lényegében ez az egyelten rosszmájú megjegyzés, amit a Viskóval kapcsolatban pillanatnyilag tenni tudok :) huppijéé).

Szóval azóta, hogy befejeztem, Viskó van. És csönd. És egyfajta különleges béke, amit olyankor szoktam érzeni, amikor valami, amit olvasok, apránként és nagyon finoman át-meg-átszivárog bizonyos módon az én kis életembe, hétköznapjaimba. És igen, valóban azon gondolkodom, hogy KIKNEK AJÁNDÉKOZZAK EGY-EGY KÖTETET!! Hihetetlen.
Biztosan van olyan, akinek nem tetszik, és ő ettől nem rosszabb vagy jobb ember, egyszerűen csak ez a könyv nem neki szól (mint azt a bevezetőben az író meg is jegyzi). A stílusa tulajdonképpen egyszerű, elbeszélő. És pont. És nem is tudom hogyan beszéljek róla úgy, hogy a történetet nem érintem. A nagy gyógyulás története, amely mindenkire, aki elolvassa, így vagy úgy hatással lesz.

Ha valaha nem tudtál belenyugodni a világ szenvedéseibe, és vádoltál másokat emiatt, azért, ha valaha tettél fel kérdéseket a világ értelmével kapcsolatban, azért, ha hiszel egy bármilyen istenben, ezért, ha nem, azért, ha dühös vagy és haragos sok emberre, vagy magadra, azért, ha nagy fájdolm ért és nem tudsz tovább menni, ezért, ha keresel valamit, de nem tudod mit, azért, ha nem érzed magad szeretve, és nem érted miért történnek veled "olyan" dolgok,ezért olvasd el.

Kellenek a mesék, még akkor is, ha nem hiszünk benne, kellenek, mert gyógyírt adnak sebeinkre. Ez itt több mint mese, és be kell vallanom, jó elhinni, hogy akár igaz is lehet. Természetesen a racionális elme számára mese. De éppen ettől szép, és minden borzalmával együtt szép. Pontosan ezért, a legmélyebb pokol és a legmagasabb menny találkozása. Nincs is más. Gyönyörű történet. Én nem használtam sok zsebkendőt.. előtte olvasni a Nagy Válást, az már egy "felkészítés" volt, egy egészen más hangnemű, más jellegű, de azonos irányú történet, és most bennem ez a kettő EGYÜTT van, és együtt mozgolódik és együtt lendül alkotásba. Mert a történetek önálló (velem együttműködő ugyan, de mégis önálló :) ) életbe kezdtek bennem, az életemben, ez számomra egyértelmű. Hagyom, hogy daloljanak, zúgjanak, szálldossanak, csitítsanak, átfújjanak lényemen, és egyszerűen csak jó. Ilyenkor vezetve vagyok, és csodálatos dolog Istenre hagyatkozni (mert ez is Ő).

Elképzelhetetlen mennyiségű szeretet van a világban, és olyan képtelen dolog az, hogy e szeretet-óceánban attól fuldoklunk, hogy úgy érezzük, nem vagyunk szeretve!!! Ó. Bizony. Bárhonnan gyere is, az egyetlen élő valóság a Szeretet. Semmi más nincs. Csodálatos, hogy ilyen íróink vannak, elképesztő ajándék amikor emberi nyelven tud az Élet Teremtője megnyilatkozni nekünk - egy másik ember által! A szívem mélyen arra vágyom, hogy egyszer majd én is vendégül láthassam egy ideig ezt az alkotó Szent vendéget és tollammal szolgálhassam...

Nohát akkor. Viskó. Olvassatok, gyerekek, mert a betű nem vész el, csak átalakul :)

reggeli mélázás

Azt hiszem az alaphelyzetek sosem változnak.

Vannak bizonyos kristályosodási pontok még egészen gyermekkorunkban, viszonyulásainkban, kötődésekben, szituációkhoz, egymáshoz stb. Az alaphelyzetek akkor és ott, azóta változatlan, amióta először beleégette magát tapaszatalataink hálójába.
Hihetetlenül fogékony a gyermek, mint egy szivacs, mindent felvesz a környezetéből, nem csak a kimodott dolgokat, amelyeket akár kora-pityogó korában hall (amikor azt hiszik a szülők, hogy nem értik), vagy amelyeket a szoba másik sarkában a "felnőttek" beszélgetnek.. Az alaphelyezet beragad, kristályosodik, és az élet egyik folyamatosan visszatérő helyzetévé válik. Az összes többi ezen alapprobléma más és más köntösben való megjelenése.

De az ember változik. Mi változunk. És ez az egyetlen lehetőség a fejlődésre, ez az egyelten lehetőség arra, hogy kikerüljünk az unalomig ismételt, hasznavehetetlen helyzetekből. Ezek mindig tanítani akarnak valamit... ha bebifláztuk a leckét, és már eleget tanultunk, felismerni, figyelni, MÁSKÉPP reagálni (nem csipőből), aztán ennyi. No meg a szeretet...

Hát akkor kérem, kalandra fel!

Tuck and Patti once more

good night, God :)

bookshelf

Ez az a könyv amiről reggel írtam... még mindig itt van bennem, munkál. Nem is tudom. Az ember, úgy találom, időről időre csak gyűjtöget (megfigyelést, tapasztalatot, információt, stb), aztán egyszer csak jön valami, aminek a hatására KLIKK..! Minden, ami abban az adatt időpillanatban a világból érthető, felfogható, megszimatolható, összeáll és kibontja magát. Ilyen, amikor megértünk egy tanmesét, vagy egy viccet, vagy egy parabolát.. a tantusz leesik, és világosság gyúlik valahol egészen mélyen bennünk.

Mese ez, álom ez, és milyen szép vezetés. Ha ilyen lenne, ennek is elfogadnám.. nem tudom milyen. De hamarosan Húsvét van, és ez különlegesen új fénybe helyezi ezt a könyvet, különösen az utolsó találkozás után elhangzó dolgokat ( :) csakazértsemárulomelmi). Óriási.

Vége a méltatásnak, majd még valami magvasat... de megelhet, hogy majd csak a következő műről folytatom: belekezdek a Viskó-ba. Veszélyes vállalkozás, ha túl jó lesz nem tudom majd letenni, ha nem tudom letenni, nem tudok elalaudni, ha nem tudok elaludni fáradt lesze stb.. hát azt hiszem ez már holnapra marad, mindenesetre a következő a Viskó. És váró listán még a "Míg arcunk nem lesz", szintén C.S.Lewis-től. Olthatatlan szomjúságot érzek, némi fásultsággal és kiábrándultásggal, ellensúlyoznom kell a munkámat valami lelki, szellemi mélységgel. Szárazság van benne most. És ez a tavasz, olyan pezsdítő, folyton csak futkároznék meg ugrándoznék meg nagyokat kurjongatnék valami zöld mezei tisztáson, hihtetlenül feltölt... valami egészen új felé megyek, valami új van alakulóban - lehetséges, hogy csak egy-másfél év múlva lesz kiforrva, de most nemrég új kör kezdődött, miközben valami (ami régi) (és nem én vagyok) foszlásnak és tűnőnek indult. Kiváncsi vagyok mi lesz ebből...

morning'

csodás napsütéses napra virradtunk székes fővárosunkban. Kétségtelen, hogy itt a tavasz, szikrázó napsütés, vakító kék ég. Hétfőn falmászás, tegnap izomláz (kellemes!) ma elalvás... (múlt hét pénteken pénztárca-ellopás, szombaton pénztelen de iratokkal együtt visszaadás potom 5000.- ft-ért).

Aztán reggel egy szép vizslával és gazdájával szemben utaztam a villamoson, továbbra is napsütéses és igazából boldog, meg olyan kialudt, meg olyan nem is tudom tavaszi-pezsgős-mosolygós. Egy ilyen vizslát szeretnék. Elég nagyra megnőnek, de hihetetlen pofák.. :)

Aztán ott van még, újra és újra C.S.Lewis, akit újra és újra felfedezek magamnak most már vagy 2-3 éve (ez nem sok tudom, de azóta ismerkedem vele, és bizony nem a Narnia krónikái volt, amit legelőször olvastam tőle, hanem a "Szeretet négy arca"). Amióta csak tudom, ki volt ő, milyen volt az élete, valami halovány irigység van bennem, olyan kedves módon, de van, hogy hát bizony ezek ketten Tolkiennel... micsoda beszélgetések lehettek azok!

Amit tegnap olvastam, az egy rövid írása (rövidebb), itthon "A nagy válás" címmel adták ki. 'The Great Divorce' in English. Egy álom. Ez az alcíme. Fantasztikus. Zsibongató. Lelkesítő. Csodálatos mese. Jaj hát ezért nem tudtam éjjel aludni, mert alig múlt éjfél, amikor befejeztem, de hát micsoda idő- és tér-utazás, kérem szépen, nem lehet utána csak úgy hopp! álomba szenderülni... hihetetlen jó írás. Egyszerű, de mégis magvas.. akik pedig sokat gondolkodnak arról, milyen lehet a túlvilág, hát különösen ajánlott. Eszembe jut most Hamvas Béla "Túlvilági útikalauz" c. esszéje is, de az egészen más. (Hamvas Béláról máskor, később, majd).

C.S.Lewis ezen írásában van valami megfoghatatlan ragyogás, olyan fény, amellyel az igazán fontos igazságok szoktak át-meg-átsejleni a sorok között, bizonyos írásokban. Csodálatosan szép. Lényegében itt alább Liz Gilbert azon állításához közeledik, hogy a tehetség kívülről, "Istentől" származik. És igazán jól megvilágítja azt, ami nemrég történt a keresztény liturgia szövegében: ugyanis az átváltoztatásnál egy szót módosítottak, azért, mert ahogy most mondják az közelebb áll a héber eredetihez. Ezt én ellenőrizni nem tudom, nem tudok héberül. De ez az a rész, amit korábban úgy mondtak "Vegyetek és igyatok ebből mindnyájan, mert az én vérem kelyhe, az új és örök szövetségé. Ez a vér értetek és MINDENKIÉRT kiontatik a bűnök bocsánatára." Hát most pedig ezt mondják: "Vegyetek és igyatok ebből mindnyájan, mert az én vérem kelyhe, az új és örök szövetségé. Ez a vér értetek és SOKAKÉRT kiontatik a bűnök bocsánatára."

Tehát nem mindenkiért. Sokakért. Nem mindenkiért. Ezen kérem meg lehet botránkozni. Ezt Lewis is említi a könyvben. De nem érdemes. Mert mindenki maga választja meg, igen kérem, MINDENKI SAJÁT MAGA DÖNT arról, hogy az üdvöt választja-e, avagy sem. És az üdv néha nagyon tud fájni, mert ott nincs fokozatosság, ott választani kell, vagy igen, vagy nem, és punktum. Ez ilyen egyszerű. Bár amikor be vagyunk falazva álomképeinkbe, életünk különböző állapotaiba, fájdalmakba, akkor nem látjuk, hogy hol dönthetnénk. Mégis, hihetetlenül felemelő EZ a szabadság. Óriási, ahogy Lewis tanít. Mindenkinek melegen ajánlom... már vagy 12 órája ez zenél bennem, gyönyörűen szóló akkord.

És most vissza a napsütéshez, vissza a vizslákhoz, és, mivel alig múlt tíz óra, elsősorban vissza a munkához...

"Nem, nincs menekvés.
Nincs olyan mennyország, amelybe
csipetnyi pokol keveredik;
nem dönthetünk úgy, hogy megtartunk
valamennyit az ördögből a szívünkben
vagy a zsebünkben. Le a sátánnal
szőröstül-bőröstül!

George MacDonald

Elizabeth Gilbert on Creativity

:) even though I am late, or almost late, I have to post this NOW.

grief

napok óta bennem van, de tegnap óta egyre erősebben. Hihetetlenül hiányoznak. Az anyai nagymamám 2009 júniusában ment el, ott voltam mellette az édesanyámmal együtt. Apai nagymamám 2009 novemberében ment el, mellette nem tudtam ott lenni...

Nem tudtam sosem, hogy milyen a halál. Most sem tudom, de már tudom, mi az a gyász. Nem is lehet megfogalmazni.. itt élnek bennem, a szívemben, látom mi vagyok belőlük, amit tudok - és ez olyan kevés néha, úgy vágynék többet tudni, többet ismerni belőlük, vagy egyszerűen csak még egyszer érezni az illatukat, látni egy-egy mozdulatukat, a szemük csillogását, a mosolyukat... még mindig nagyon mezítlennek érzem magam és nagyon egyedül néha. Olyan kopasz kutyának, akinek nincs szőre, hogy védje a hidegtől.

Vannak napok, amikor eszembe jut, hogy elmenjek apai nagymamámhoz, felugorjak hozzá munka után, mint alig néhány hónapja azt gyakran tettem, és aztán csak űr van ott, nincs hova menni. Furcsa mód most, hogy elment, sokkal több vonását fedezem fel magamban. Talán ebből a szemszögből élesedik az ember látása.
Olyan picinek érzem magunkat.. a szüleimet és engem.. alig tágabb család, nagynéném, férje és unokatestvérem, és ennyi. Távolabbi rokoni szálak valahogy nem élőek, olykor feltűnnek, majd letűnnek megint. Alig ismerjük egymást.

Érzem, ahogy a távolba ködlik a múlt, és az egész élet-világ, ami az övék volt. Nem akarom elveszíteni a fonalat, folytatni akarom őket, az ő életükhöz, az ő múltjukhoz is hozzá akarok tartozni. Mert az vagyok, az IS vagyok, az a múlt, itt vannak a véremben is, minden fájdalmukkal, minden örömükkel, minden széppel és jóval. Ők is vagyok. És messzire ér el a vér.

Hiányzonak. Nagyon. És amikor ezt érzem, és a sok szenvedést látom, most újra eszembe jut valami, ami már nagyon régen nem: Illúzió. Ez itt mind nem lehet az igazság, az igazi LÉT. Itt valami egészen más van. És kell, hogy legyen egy elmúlás-mentes létezés, Istenben. Nevezzük Mennyországnak. Túlvilágnak. Égi vadászmezőknek.

Halál... semmi drámai. És őszintén szólva, bár tudom, rettegnék, hisz az életösztön oly erős, most félelmetesnek sem érzem. Biztos, hogy mindketten készültek elmenni. Volt idejük rá. Tudom. És mégis olyan hirtelen történt meg, mindkettő, hiába készül fel az ember, hiába várja: az egyik pillanatról a másikra... és nincs. És megáll az idő.. és olyan néma csönd lesz, mint még sohasem... egy csodálatos hang már nem szól a világ szimfóniájában, elhalkult, elnémult, és most olyan nagy üresség van helyette...

Hát ez van. Gyász. És tovább kell menni. A szívemben őrzöm őket.. és néha féltékeny vagyok azokra, akiknek még van nagymamájuk (még a nagypapám is tud hiányzoni.. de belőlük már alapesetben is hiány volt, úgyhogy az valahogy nem tör meg annyira..).

el tiempo del paz

Happy the woman is who is finally finished with all her presentations in Mexico :) :).
It was a wonderful evening with our Macedonian friends, really, it is sooooo excellent and wonderful how a simple glass of beer can be refreshing when your mind has stopped and your brain is frozen just like your computer can be (at least windows apps, don't know about MAC's). Sooooo outstreaching, soooo gooooood.... Very nice dinner, finally, tasty enough.
Still did not leave the hotel.. but tomorrow, tomorrow we finish in the office much earlier, and will have time to go to Xochimilco (I hope) than a nice good-bye dinner with Mariacchis... I hope :) :).

And still, I am excited to be at home.. I guess this is because of spring, it is such beautiful in this time, especially after such a perfectly cold and snowy winter!! Spring is all I desire!! :) :) mmmm

Simplicity is such a blessing... (maybe not a proper semblance, but:) just as being in love (is) (and I am).

problematic guest considers to write in the book of complains, than she lets it go

Of course I was not moved to another room. I spoke 3 times with the front desk, we agreed 2 times in that he's going to send the boy - and... of course, nothing happened within 40 minutes, expect that I have packed everything (!!! GRRRRR) and that I was late from my dinner (!!! GRRRRRR)...

So, all that good thing I have worked out in the GYM (because I went today, and run for 40 minutes, this means 5 km all together) almost disappeared because of this. I am getting sick of work. Really, it is such a bad feeling that I am not done with my presentation for tomorrow and after tomorrow... this is not my style. But as I didn't have time AT ALL within the last 2 weeks to prepare these, now they are sitting on my neck and don't let me sleep. :(This is why I am depressed even in Mexico: I cannot rest, cannot let go things as things are not ready yet, and the pressure is still here. Well, 1 down, 2 to go: hope to be ready by today.

But yesterday, yesterday we (as a group, with the Macedonians) visited the pyramids (Teotihuacan, at the North of Mexico City out of the city), then we went to visit the Cathedral of la Virgen de Guadalupe. I departed from the group and visited a mess :) :) I was very happy about it. And after this, came home (to this very distinct hotel of good service) by metro and by collectivo :) and I found my way back to the hotel without any difficulties, thanks to God. (Our very kind tour guide and minibus driver described me where to go in advance).

So this is story of yesterday.. it was a very good day. Today is a good day also, it gives the possibility for me to acknowledge myself as a problematic guest, but I feel I have the right to be problematic, when I cannot rest in my room properly (even though I am a guest of our Mexican partner). Ahh.. I know.. I am too sensitive. Just complaining from Mexico, when many other person would be happy to do what I am doing. So let me clarify this: I am happy with what I am doing, I enjoy it, and it makes me happy. Only that I define service in a different way. I am opened to accept. Or, what could I do if I am not opened to accept how things are? Could explode in anger... does not worth it. But for the first time in my life (again, a first time thing, I knew in advance that this sentence "we are here to serve You" is just too good to be true, and it is, as it turned out) I truly considered to write in the book of complaints of the hotel. In addition to this, on Sunday - as Mexico is a catholic country - no Money Exchange places are opened in the WHOLE MEXICO CITY except hotels and the airport. BUT our very distinct hotel could not change money for us, as they run out of pesos... ahh.. so we went into a different Camino Real with the whole group, because of me (I didn't have dollars, only Euros), but there they didn't change my money as I wasn't one of their guest. So silly. So not tourist-friendly.

All right, all right, complaints stopped. I wonder how would it be just to be a real tourist and travel with that person I would like to travel the most.. I cannot imagine now. I hope it will happen one day. Would be great just wondering around without any precious goal, without any "to do" things.

A good thing: people are great. Participants from Macedonia, and Mexicans as well. So delighted. So full of sun. It's a good feeling to get closer to the city and to its inhabitants. Lightens me up.

Now let's see what I have as possible presentation for tomorrow, and for Thursday, and go to sleep quickly. Finally, that badgering noise have stopped, thanks for God. I am really sorry to be this problematic... I wish I would have a longer temper with much more patience. But I loose my temper much easier when I am pressed and tired. As Bela Hamvas, my beloved Hungarian writer (philosopher) wrote: 'If you stay home, and never travel, you got to know the world, but if you start to travel, you'll get to know yourself." So here I am, exploring unknown parts of my personality again - and I feel I am doing much better, I have a much better temper than I had years ago, I can already guide and direct my temper much better and much longer than before, even if there is one point when it just breaks away. But again, I can recover much easier and I am almost at the point to be able to decide not to be angry because it vast too much energy for nothing. The world cannot be changed by anger (especially not by MY anger). I should try different ways (acceptance and love). Watta journey!!

I am grateful for being here. Only that now some things are a little hard. Only a little... (today was a day when Murphy’s law was true: what could go wrong went wrong in terms of my Hotel. But now, when I am finishing this post, it's already next day's morning, as last night also the Internet connection broke down – really, I am now just sitting here and laughing on this – I feel much better. It seems that I was extremely tired this is why it was soooo hard to let things go if they happened on a different way than I HAVE PLANNED. Let’s pick up today’s line!!

Hohohooo, feelin’ enthusiastic!! A good day for everyone! :)

a problematic guest

I am now officially the most problematic quest of the hotel I guess, as I am about to change my room again. This is the second time since last Friday's late evening, when I have arrived to Mexico.

(Continue later as the boy is coming now to move me and my belongings to my new, and hopefully absolutely noise-less room... which will not face the famous 12 lanes 'Periferico' of Mexico City... )

I decided not to be angry (again, my room was cleaned up, even though I put out the paper of "do not disturb", and my key did not work when I tried to enter my room, and just to continue, there is no proper bread for breakfast (only toast bread, and sweets). BUT, and this is important, this is WHAT counts: at the first time in my life I have heard someone to tell me in a hotel, that: "No problem, we are here to serve You!" WoW! Now I am amazed, and this I find hilarious. Thank you, Camino Real. You got me at this point, and I cannot do anything else but acknowledge that I am a problematic quest, very sensitive for noises and for soft mattresses, officially problematic, but I trust you to help me out and help me feel good in your hotel.Let's see if it will be successful finally!!!

(The front desk called me just now, that the boy is arriving... sooo... later on! I have things to tell from yesterday also :) ) (even though I am being late from my dinner, because things are a little slow here...)

Tlalpan

Ma Juliával és Louis-sal töltöttem a nap második részét (túl a reggelin, és egy elég hektikus éjszakán. Éjjel kétszer keltem fel: túl puha a matrac, képtelen vagyok aludni rajta, a csípőm lesüllyed, így elég furi helyzetben nem nagyon tud lazulni és pihenni a testem.. szóval, találd fel magad ügyben először is a földre ágyaztam le, pokrócok stb segítségével, de ez sem volt elég jó, egy óra után felébredtem, hogy hideg van, másrészt van egy folyamatos enyhe zúgás-búgás a szobában, amit vmi műszaki berendezés okoz. No az éjjel megtaláltam a forrását!! Bizony, alulról jön, padlóra hajtott füllel sokkal erősebb.. így aztán helyi idő szerint 5.17 perckor újra felkeltem, arréb taszigáltam az óriáspuhamatracot az alsó tartójáról, ami mint kiderült fa, és kb 20-30 cm-re magasodik a padlótól. Ide megágyztam újra, és itt már tudtam is aludni elég jól :). Úgyhogy ma este ismét ehhez a trükkhöz folyamodom, mivel a hotelnek nincs másik matraca, csak ez, megkérdeztem, de nem tudják kicserélni.)

Jó itt lenni újra, annyira barátságos és ismerős, kicsit mintha hazajönnék. Igazából talán Chile miatt, folyton azt juttatja eszembe, igaz, itt valahogy melegebbek az emberek, színesebbek, mint ott. Hiába közép-amerika, a kultúra úgy érzem sokkal inkább közelít a dél-amerikaihoz. Ugyanolyan szokások itt-ott (szupermarket zacskóbapakolás, buszsávok kő-választékkal való jelölése az utakon, padka színe, stb) és a növények is nagyon hasonlóak, folyton azt juttatják eszembe.
Jól esik ízlelni, elvegyülni, szagolgatni, révedni a távolba, itt lenni, beszívni ezt az európaitól teljesen különböző világot.

Édesek nagyon a sok kis régi típusú bogár autóval száguldozó emberek, sok taxi is ilyen.
Juliának is ilyen régi WW Bogara van, ráadásul központi záras (!!) és pittyeg ha becsukja + kinyitja :D nagyon izgi...!! :) :) :)

Szuper finom mexikói késő-ebédet ettünk 5 fele miután a "Las fresas con crema" piros kockás terítős útmenti étkező-gyümölcsöző-trécselő helyről átmentünk kicsit tovább délre (ez a város déli felén van, egészen lent, Tlalpa városrésznél, a hely neve "Eprek tejszínhabbal" :) ) egy másik műanyag-kockásterítős borzasztóan autentikus helyre (de hát ilyen helyeken főznek a legjobban Mexikóban !), ahol remek Consomét és valami fekete v. kék kukoricából készült tortilla-tekercs szerű valamit ettem (nem jut eszembe a neve :( csirkével (pollo) és krumplival (papas) (quesadilla?? talán ez a neve) ).

Mmm... sehol nincs olyan mexikói konyha, mint mexikóban :) :) bár emlékszem, a tavaly szeptemberi konferenica idején pl. egy mexikói étterem volt az egyetlen használható hely, amit találtunk Jerevánban.

Viva la Mexico :) :) y toda l'America Latina :) :) (a spanyol is jobban megy, mintha mélyebben ülne már mint pár évvel ezelőtt, lassan csak megtanulom én ezt még múltidőben is!!)

Mehiko

Másfél év után visszatértem oda, ahol az üdvözlő ölelő kép készült, vagyis majdnem oda, még oda nem.. Ismét Mexikóban :) :) süt a nap, 6 órával az Európai (CET) idő után.

Majdnem 12 óra volt az út Madridból, húha, Párizsból a múltkor valahogy mintha jóval hamarabb ideértünk volna.. na mindegy, kibírtam, bár egy jól szituált torokfájást sikerült összeszednem úgy valamikor az út háromnegyede felé.

Túl egy szobacserén (mert a szobám egy 8 sávos útra nézett, és kissé hangos volt), és túl egy puha ágyon - majd a földön - majd a matracot eltolva a fa ágyalátéten alváson, és túl az erős torokfájáson (már csak hangom nincs igazán, de már kevésbé fáj).

Úgyhogy, most jön nemsokára Julia kedves, a mexikói hölgy, a kollégám, és talpunk alá szalajtjuk a várost :) :) alig várom.

A munkával persze még nem vagyok meg, alig dolgoztam a gépen (3 prezit kell megírnom, fél órásakat) - fejben majdnem megvan, majd inkább este dolgozgatok, amikor nem süt a nap!!

A piramisokhoz nem tudom, hogy eljutok-e újra, de igyekszem :).

Mexico, here I come :).