bookshelf

Ez az a könyv amiről reggel írtam... még mindig itt van bennem, munkál. Nem is tudom. Az ember, úgy találom, időről időre csak gyűjtöget (megfigyelést, tapasztalatot, információt, stb), aztán egyszer csak jön valami, aminek a hatására KLIKK..! Minden, ami abban az adatt időpillanatban a világból érthető, felfogható, megszimatolható, összeáll és kibontja magát. Ilyen, amikor megértünk egy tanmesét, vagy egy viccet, vagy egy parabolát.. a tantusz leesik, és világosság gyúlik valahol egészen mélyen bennünk.

Mese ez, álom ez, és milyen szép vezetés. Ha ilyen lenne, ennek is elfogadnám.. nem tudom milyen. De hamarosan Húsvét van, és ez különlegesen új fénybe helyezi ezt a könyvet, különösen az utolsó találkozás után elhangzó dolgokat ( :) csakazértsemárulomelmi). Óriási.

Vége a méltatásnak, majd még valami magvasat... de megelhet, hogy majd csak a következő műről folytatom: belekezdek a Viskó-ba. Veszélyes vállalkozás, ha túl jó lesz nem tudom majd letenni, ha nem tudom letenni, nem tudok elalaudni, ha nem tudok elaludni fáradt lesze stb.. hát azt hiszem ez már holnapra marad, mindenesetre a következő a Viskó. És váró listán még a "Míg arcunk nem lesz", szintén C.S.Lewis-től. Olthatatlan szomjúságot érzek, némi fásultsággal és kiábrándultásggal, ellensúlyoznom kell a munkámat valami lelki, szellemi mélységgel. Szárazság van benne most. És ez a tavasz, olyan pezsdítő, folyton csak futkároznék meg ugrándoznék meg nagyokat kurjongatnék valami zöld mezei tisztáson, hihtetlenül feltölt... valami egészen új felé megyek, valami új van alakulóban - lehetséges, hogy csak egy-másfél év múlva lesz kiforrva, de most nemrég új kör kezdődött, miközben valami (ami régi) (és nem én vagyok) foszlásnak és tűnőnek indult. Kiváncsi vagyok mi lesz ebből...