reggeli mélázás

Azt hiszem az alaphelyzetek sosem változnak.

Vannak bizonyos kristályosodási pontok még egészen gyermekkorunkban, viszonyulásainkban, kötődésekben, szituációkhoz, egymáshoz stb. Az alaphelyzetek akkor és ott, azóta változatlan, amióta először beleégette magát tapaszatalataink hálójába.
Hihetetlenül fogékony a gyermek, mint egy szivacs, mindent felvesz a környezetéből, nem csak a kimodott dolgokat, amelyeket akár kora-pityogó korában hall (amikor azt hiszik a szülők, hogy nem értik), vagy amelyeket a szoba másik sarkában a "felnőttek" beszélgetnek.. Az alaphelyezet beragad, kristályosodik, és az élet egyik folyamatosan visszatérő helyzetévé válik. Az összes többi ezen alapprobléma más és más köntösben való megjelenése.

De az ember változik. Mi változunk. És ez az egyetlen lehetőség a fejlődésre, ez az egyelten lehetőség arra, hogy kikerüljünk az unalomig ismételt, hasznavehetetlen helyzetekből. Ezek mindig tanítani akarnak valamit... ha bebifláztuk a leckét, és már eleget tanultunk, felismerni, figyelni, MÁSKÉPP reagálni (nem csipőből), aztán ennyi. No meg a szeretet...

Hát akkor kérem, kalandra fel!